Világjáró - Grossglockner

2011.01.21. 07:00

Világjáró sorozatunk második részében Ausztria legmagasabb hegycsúcsát, a Grossglockner-t mutatom be.

Magassága 3798 méter, ezzel nem csak Auzsztria legmagasabb pontja, hanem egyike az Alpok legmagasabb csúcsainak is. A csúcs meghódítása nem volt egyszerű történet. Először egy helyi püspök (Franz Xaxer Salm-Reifferscheid) gondolta úgy, hogy érdemes lenne felmászni. Egy ljubljana-i tudós professzor által írt, 1783-ban megjelent könyv adta az ötlet, melyben az állt, hogy még soha nem mászta meg senki a hegyet. Első expedíciójához egy helyi asztalos testvérpár csatlakozott, de csak a Grossglockner "kisöccsét", a Kleinglockner-t tudták meghódítani. Ezután sok eredménytelen próbálkozás következett, végül 1800 Júliusában állította fel a csúcsra a keresztet az eredeti expedícióban résztvevő testvárpár mellett még két ismeretlen.

Manapság már sokkal könnyebben eljuthatunk a csúcs közelébe mivel egy fantasztikus vezetési élményt nyújtó autóút vezet fel a hegyre. A Grossglockner-Hochalpenstrasse Karintia és Salzburg tartományt köti össze. Az építkezés 1930 augusztus 30-án kezdődött és négy évvel később már végig is roboghatott Franz Rehrl, salzburg-i kormányzó és Franz Wallack technikus az első Alpokot átszelő jó minőségű úton. Mára ez lett Ausztria legnagyobb turista látványossága, évente 1,2 millió embert vonz a látvány.

Végül jöjjenek a képek:

Wikipedia - Grossglockner-Hochalpenstrasse

 

Gert Steinthaler - Panorama, Heiligenblut - Schareck - Grossglockner Panorama, Heiligenblut - Schareck - Grossglockner, 12.2.2010, # 2

 

Norbert - Grossglockner Hochalpenstrasse Panorama Grossglockner Hochalpenstrasse Panorama

 

Matt Burke - Grossglockner Grossglockner

 

Robert Bittner - Panorama Grossglockner Panorama Großglockner

 

A szöveg forrása a Wikipedia Grossglockner szócikke. Külön köszönet a panorámákért a felsorolt Flickr usereknek.

IN ENGLISH:
Text source: Wikipedia, Grossglockner article. Special thanks for the Flickr users, who borrowed me their panoramas


A bejegyzés trackback címe:

https://panofoto.blog.hu/api/trackback/id/tr432580915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AZso.hu · http://www.azso.hu 2011.01.21. 14:52:06

2008-ban jártunk arra, sajnos vissza kellett fordulnunk, mert túlmelegedett a kuplung félúton felfelé (lefelé meg a fék :-( ), de idén újra megpróbáljuk, ha minden összejön...

Gyönyörű vidék, gyönyörű fotótémákkal...

Fejes91 2011.01.21. 14:55:56

Én sajnos nem jutottam el idáig, csak Karintia csúcsait jártuk meg még 2009ben. A nyár talán legesősebb hetében voltunk ott de azért életreszóló élmény volt :)